#43

Remélem mindenkinek olyan borzalmasan indult a reggele, mint nekem, főleg ha a beérkezett levelek tartalmát tekintjük éppen aktuális levelesládámba. A szokásos potencianövelő szerek mellé most becsúszott körülbelül 15 ’special valentine’s day offer’, ezenfelül még számtalan, ‘hogyan lepjük meg párunkat 5 lépésben’, és még az egyetemtől is kaptam vagy egy rakás spamet. Itt szeretném megjegyezni, hogy aki még egyszer meginvitál a netvibes-ra azt minimum befizetem a Közé-keletre egy kiadós napalmkúrára. Nem elég, hogy teljesen felesleges maga az oldal, hiszen elkötelezett google felhasználóknak (mint nekem) ott van az iGoogle, illetve a Google reader, ami egyből kenterbe veri az említett szolgáltatást, hogy a többi alkalmazásról ne is beszéljek. Screw you, fucking spammers.
A közelgő rózsaszín ködös angolszász(!44!) hepöningre pedig kár szót vesztegetni, talán csakannyit, hogy még a halloweennél is jobban utálom és még értelmetlenebbnek tartom.
És egy kis vidámság a végére. A mai naptól boldog tulajdonosa vagyok neki, szóval örüljetek velem.

Az enyém cukibb. ^^
Egyébként a netvibes tökéletesen megfelel annak a célnak, amire kitalálták.
Teljesen működésre bírva a masinát, azt kell mondjam, nem.
A netvibes pedig túl semmitmondó egy google.addictnak, max. annyiban tér el, hogy megspórolnék vele kettő kattintást pluszban. ^^
De ettől függetlenül ne küldözgessenek nekem meghívókat oda, fakk.
Az enyém cukibb és erről nem nyitok vitát.
Egyébként kit érdekel a google reader? ^^ Nem viszonyítgatni kell, a netvibes jóság.
Az iGoogle trúságáról pedig én nem.
De a közérthetőség kedvéért mutatok két példát.
iGoogle
Google Reader
Átláthatóbb összeszedettebb, meg minden, pont.
Már mégis mitől?
Az első kép gyakorlatilag ugyanolyan, mint a netvibeson az ember privát oldala (csak az színesebb), a második meg olyan mintha a méljeimet olvasnám és ölég ronda.
Azt meg végképp nem vágom, hogy mitől lenne átláthatóbb, amikor tök ugyanolyan kis rubrikákba válogat dolgokat, és az olvasósdi se néz ki másképp, úgyhogy nem is érdemes vitát nyitni róla.
Szerintem átláthatóbb, szebb és google-bb, és pont.
A konszenzus lehetősége pedig szerintem elképzelhetetlen a témában.
Ne legyé’ hülye.
De akkor most ne nézzük azt, hogy melyik csillivillibb meg melyik ’szebb’, a tény az tény: semmivel sem átláthatóbb egyik a másiknál.
Akkor tegyük még hozzá, hogy a netvibes alapból igoogle nyúlás felépítés terén, max, annyiban különbözik, hogy színesebb, meg több funkció elérhető. Lényeg a lényeg: aki még egyszer netvibes meghívót küld nekem, az buzi.
Jó, hát akkor minden második szar, te meg maradj sznob és begyöpösödött.
Ez így nem oké. Ha begyöpösödött lennék, akkor minimum ie 6-ot vagy régebbi verziót használnék windows nt alatt és a startlap.hu lenne a kezdőlapom, a legnagyobb problémám pedig, hogy épp hány ismerősöm van iwiwen. ^^
A sznobság pedig sok szempontból jó dolog.
A begyöpösödött ember nem feltétlenül azt kedveli, ami régi, az a konzervatív.
A megszokott dolgaihoz viszont ragaszkodik, sznobnak lenni meg nem trú. ^^
Ha konzervatív lennék nem használnék számítógépet, vagy ha mégis akkor sem tudnám kezelni. Manapság ez a konzervativizmus, a begyöpösödöttség pedig csaknem kimerül a microsoft mindenhatóságába vetett töretlen hitben, ergo a jól bevált technikai ugróiskola használatában.
Nem mondtam, hogy konzervatív vagy, hahó.
Csak a lehetőségét vázoltam a félreértések elkerülése végett. :]
Bocs, de szerintem te is tudod, hogy nekem nem kell szavak jelentését magyaráznod.